Terepfutás, nordic walking, Ebike, úszás

Még több balatoni kerékpáros túraút

2019.04.15

Tizenhárom szakmai szervezet írta alá azt az együttműködési megállapodást, amely 1,2 milliárdos uniós forrásból a Balaton kerékpáros turisztikai szolgáltatásainak fejlesztését biztosítja. Írta meg a Tihanyi Visszhang. A térség aktív kikapcsolódást ösztönző, bringás fejlesztései bő másfél év alatt valósulnak meg.

A megállapodás célja, hogy az érintett felek stratégiai és operatív szinten is együttműködnek a balatoni bringa túraútvonalak bővítésében. A fejlesztés nem érinti a meglévő Balatoni bringakörút nyomvonalát, viszont 2020-ig mintegy 600 kilométernyi új, kerékpározható túraútvonalat jelölnek ki a térségben, bevonva a háttértelepüléseket is a bringaturizmusba. Az utak mentén szervizeket, pihenőhelyeket, információs táblákat helyeznek el. Három kiemelt szolgáltató-központot hoznak létre, ezek Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron lesznek. A központokban lehet majd kölcsönözni, információt, műszaki segítséget, bicikli-szállítást, vagy túravezetést is kérni. 

A térségben egyre népszerűbb a profi és az amatőr kerékpározás, amiben jelentős potenciál rejlik az országos turizmus szempontjából is - hangzott el a program sajtótájékoztatóján. Princzinger Péter a konzorciumot vezető Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, az a cél, hogy a minőségi szolgáltatásokat kereső, fizetőképes turisták érkezzenek a régióba, ehhez azonban jó minőségű kerékpárutakra és hosszan nyitva tartó helyi szolgáltatókra, valamint közös gondolkodásra van szükség. 

A balatoni turizmus élénkítésének egyik fontos eszköze, a főleg ősszel és tavasszal népszerű, kerékpáros turizmus. Szempont az is, hogy a turisztikai forgalmat a partmenti településekről továbbirányítsák a parttól 25-30 kilométeres sávon belül lévő szolgáltatókhoz. Ezt a célt szolgálja a most bejelentett turisztikai fejlesztés.

A Magyar Kerékpáros Szövetség, Balatonfüred-, Keszthely-, Balatonföldvár önkormányzata, a Balatoni Kör Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Magyar Tourinform Szövetség, a BAHART Zrt., a SEFAG Zrt., a Bakonyerdő Zrt., Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ültek asztalhoz, hogy aláírásukkal hitelesítsék az eddigi legnagyobb biciklis-turisztikai fejlesztési összefogást a balatoni régióban.

Forrás: Tihanyi Visszhang újság