
Tihany Trail infopack
Hello Trailesek!
Elérkezett a várva-várt verseny, szombaton teljes díszbe - vagy legalábbis jelölőszalagba öltöznek a tihanyi ösvények és erdészutak, így várnak Benneteket.
Az időjárás olyan lesz, mint 7 éve az első Tihany Trailen, havas, jeges, fagypont körüli, de remélhetőleg napsütéses. Itt a félszigeten kb 20 cm hó esett az elmúlt időszakban. Az ösvények és dűlőutak havasak, sok helyen jól taposottak, de ma mentünk a szalagozáson teljesen szűz hóban is. A falépcsők, és gyökerek csúszni fognak nagyon (!), készüljetek sokkal hosszabb menetidőre, mint azt eredetileg terveztétek a versenyen. Nincs szintidő, inkább óvatosabban menjetek, minthogy sérülés legyen a vége!
És következzenek a versenyről a tudnivalók pontokba szedve:
1. A verseny végén kisorsolunk a Csúcsforma SE által felajánlott 2 x 100 ezer Ft-os ajándékutalványt, amit az általuk szervezett kalandtúrákra lehet felhasználni! Érdemes tehát megvárni az eredményhirdetés végét 😊
2. A versenyközpont, ahogy az előző években is, a Tihanyi Bencés Iskolában kap helyet. Várunk Benneteket reggel 8 és 9:30 között, de nem a felső udvaron keresztül, hanem az alsó udvar felől (Major utcai bejárat). A sportcsarnok előterében lesz a rajtcsomag-átvétel a TihanySport büfé (reggelivel: lekváros, zsíros és tepertőkrémes kenyér) és a TihanySport bazár és pólóvásár.
3. A Tihanysport expo továbbra is az aulában kap helyet. Kiállítóink:
- i.am fueling sporttáplálkozás (a frissítőpontokon is!)
- futókaland futóbolt
- ALLRYS energiapótlás
- BEMER: fizikai érterápiás készülékek, tesztelés a helyszínen
- Otso Sport Hungary – a színes sportvilág
- Hotpotato Running Shoes – cipőtesztelési és vásárlási lehetőséggel / kupon a rajtcsomagban
- Zero Glas – a kijelzővédelem / kupon a rajtcsomagban
- Csúcsforma Sportegyesület / kupon online a hírlevélben
- Sütivásár az Bencés Iskolai Alapítvány jóvoltából
- Legendás sörök
4. A befutóban rántott húsos szendviccsel várunk – frissen sütve, házilag panírozva, giga zsemlével NYAMI
5. Menetrend:
8:00 - 9:50: rajtcsomag-átvétel
9:50 Bemelegítés Piros Gabi edzővel
10:00 10 km Terepfutó RAJT: Csúcstámadás!
10:03 Nordic walking RAJT
10:30 5 km Body Box Ice Trail terepfutó RAJT
10:40 15 km Terepfutó RAJT a nyugati horizonton / változás!
13:30 Eredményhirdetés
A RÖVIDEBB TÁV RAJTOL HAMARABB! ERRE AZÉRT VAN SZÜKSÉG, HOGY A SZŰKEBB ÖSVÉNYEKEN (A CSÚCS-HEGYEN ÉS A NYEREG-HEGYEN) A 15 KM-ES MEZŐNY ELEJE NE FUSSON BELE A 10 KM-ES MEZŐNY ZÖMÉBE.
Ha a pályán -különösen a szűk ösvényeken figyeljetek erre - utolér egy futó vagy nordicos társad, engedd el! Azért ért utol, mert gyorsabb!
6. Amit ne hagyj otthon, de tényleg ne (!):
- futófelszerelés, a megszokott módon: terepfutó cipő erősen ajánlott és ha van hómacskád, azt se hagyd otthon
- a sáros, vizes cipőnek külön zacskó, amibe elcsomagolod futás után! (Sajnos több Tihany Trailen is előfordult már, hogy néhányan az iskolai mosdóban tisztították le a sarat a cipőről, ami dugulást okozott a régi vezetékekben. Ezzel sajnos az iskola további bérleti lehetőségét kockáztatjuk. Ha valakit meglátunk az iskolában lévő bármelyik csapnál tisztítani a cipőjét, kizárjuk az összes jövőbeni TihanySport rendezvényről!)
- feltöltött mobiltelefont
- pohár / kulacs: használd a sajátodat a frissítő állomásokon, ne termeljünk szemetet! Vidd magaddal a pályára is! Ha lassan haladsz, és szükséged van meleg italra, vidd magaddal a futózsákban
- a rajtszám feltűzéséhez biztosítótű vagy rajtszámtartó. (természetesen lesz a versenyközpontban is, ha véletlenül otthon hagyod)
- és a jókedvedet se felejtsd otthon ;-)
7. Mire számíthatsz, ha ideérsz a versenyközpontba?
- Kérünk Benneteket, érkezzetek reggel 8 és 9:30 között a versenyközpontba.
- Használj Telekocsit, segítünk megtalálni egymást a facebookon
- Rajtcsomag átvételkor azt a nevet mondjátok, amit a nevezési felületre írtatok, így fogják az önkéntesek megtalálni a csomagotokat. (ha már nem tudod mit írtál, nézd meg a számlán, vagy a rajtlistában!)
- Ha egy barátod nem tud eljönni, és megkért, hogy vidd el a rajtcsomagját, kérjük, ezt mindenképp jelezd!
- Futás után le tudtok zuhanyozni a Tihanyi Bencés Iskola alsó szintjén lévő öltözőkben.
- A pályákon háromféle szalagozás lesz: piros Tihanysport feliratos a 15 km-es körön, zöld TihanySport feliratos a 10 km-es körön, és fekete SCOTT feliratos az 5 km-es pályán. Több közös szakasza van a pályáknak: Az 5 km és a 15 km pálya együtt fut 4 km-en keresztül: itt kétféle szalag lesz: piros TihanySport felirat és fekete Scott felirat. A 10 km és a 15 km utolsó 7 km-e szintén közös (a Csúcs-hegy lábától a célig), itt szintén két szalag lóg egymás mellett: piros TihanySport feliratos és zöld TihanySport feliratos.
- A pályán a 15 km-en két helyen, a 10 km-en egy helyen lesz frissítés.
- Nagy szeretettel várunk Benneteket! <3
8. Természetvédelmi előírások a versenyen
- "A verseny során a vadon élő állatok zavarása, valamint a védett és fokozottan védett növények, állatok és ásványok, kőzetek gyűjtése, károsítása tilos, és kötelező az érintett élőhelyek állapotának és értékeinek megőrzése, valamint a vonatkozó szabályok, előírások betartása."
- Köszönjük, hogy vigyáztok az ország méltán híres, elsőként természetvédelmi körzetté nyilvánított kicsike ékszerdobozára, a Tihanyi-félszigetre.
9. Csúcsforma kedvezmény ezúttal nem a rajtcsomagba dobva kis szórólapon találtok, hanem itt, mellékelve. Válogassatok kedvetekre az izgalmas túrák között, és vegyetek részt rajta kedvezményesen!
10. Az idén sajnos nem lesz ingyenes parkolókártya, legyetek szívesek gondoskodni parkolójegy vásárlásról az automatáknál. Napi jegy 2.500,- Ft, óránként pedig 450,- Ft a parkolódíj az iskola környéki parkolókban.
11. A rajtszámod az idén nagyon sokat ér! Egyrészt ezzel tudod átvenni a rántott húsos szendvicset a verseny végén, mindenkinek egy darab jár. Másrészt a rajtszámod alapján lesz a Csúcsforma 2x100 ezer Ft-os ajándékutalvány sorsolás. Harmadrészt az Apátsági Rege Cukrászdában a rajtszám bemutatásával 2.000,- Ft-ért ehettek egy szuperfinom aranygaluskát.
Várunk nagy szeretettel:
Saci és Barna.



