Végtelen végletek a Tihany Trail-en

Január 17-én a Tihanyi-félsziget a legszebb téli arcát mutatta.

8–10 cm nagyságú, ropogó hó borította az ösvényeket, kora reggel –3 °C, napközben pedig kissé nulla fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Egész nap kristálytiszta napsütés ragyogta be a félszigetet. A Balaton keresztben-hosszában befagyott, a Belső-tó pedig nehezen szuszogott a vastag jégpáncél alatt.

Tökéletes körülmények voltak ahhoz, hogy a Tihany Sport és Szabadidő Egyesület, célkitűzéseihez híven, nyolcadik alkalommal megrendezze hagyományos téli terepfutó- és nordic walking versenyét, a Tihany Trailt, hogy lehetőséget teremtsen az aktív, sportos életmód népszerűsítésére.

Télen is lehet – sőt kell – sportolni. Ilyenkor is tenni kell azért, hogy testi-lelki egyensúlyunkat megőrizzük. Csak másra kell helyezni a hangsúlyt: nem az eredmény, hanem az élmény, az egészség és a feltöltődés kerül ilyenkor előtérbe.

A Tihany Trail a kezdetektől fogva a térség egyik legnagyobb téli sporteseménye. A futók és a nordic walking közösség körében is ismert és kedvelt verseny, ötszáz fős létszámkorlátja hamar betelik. Idén, 499 rajtcsomaggal vártuk a résztvevőket.

A 15 km-es távot 195-en, a Csúcstámadás 10 km-es távot 126 futó és 29 nordic walking versenyző, a Body Box ICE Trail 5 km-es távján 53-an teljesítették.

Ez a verseny minden évben felrázza a téli álmából a félszigetet. A dermedt ösvényeken színes ruhákban vágtázó, felkészült sportolók jelennek meg – és ott vannak azok is, akiknek már puszta látványa is nyarat hoz a télbe. A Hidegvíz Törzs tagjai félmeztelenül dacolnak a mínuszokkal és szokásuk, hogy a verseny után még megmártóznak a jeges Balatonban is.

Január a sportolók számára az alapozás időszaka. Ilyenkor senki sem hajszolja a csúcssebességet – pláne nem jégen, hóban, lépcsőkön fel és le.

Ezen a versenyen a profi futók is inkább a látványban gyönyörködnek, mint hogy erőlködnének a legjobb időeredményért. Persze a dobogó sokakat ösztökél nagyobb tempóra, de a legtöbben azért megállnak egy szelfi erejéig, sőt most vidám hógolyózás is volt a Csúcs-hegyen.

Idén, a rajt után nemcsak a futók futottak versenyt az idővel.

Az elején még minden tervszerűen a versenykiírás szerint ment, majd az események egyre gyorsabb ritmust vettek.

A rajtokban elszánt arcok és kiváló versenyhangulat volt. A pályán, futás közben, mindenki megtalálta a magának való versenytársat, a frissítőállomásokon pedig pörgött az élet, majd a rajtszámok sora 493-nál egy szívdobogásra megállt.

A Nyereg-hegy keskeny sziklagerincén egy pillanat alatt az idő elvesztette jelentését. Háttérbe szorult a verseny, a csodálatos kilátás, a célidők, minden… Megszólalt egy kimondatlan belső hang: Itt nem lehet feladni!

Segítő kezek, feszült tekintetek, visszafojtott lélegzetek – a versenyzők közössége egy emberként állt meg ott és igyekeztek a legjobb tudásuk szerint, szakszerűen helytállni, amíg megérkezik a segítség.

Hihetetlen hajsza volt az időért! Sziréna, helikopter rotorlapát csattogás… A remény hangja visszhangzott mindenkiben!

De van, amikor nem látunk az orrunknál tovább és beszűkül a tudat. Felfoghatatlan… Nincs szó...

Az ösvény kacskaringózik tovább. Egy lépés, majd még egy és ahogy a déli nap ereszkedik, már az erdő árnyékai is azt súgják, üzenik, hogy menni kell tovább! A célkapu még áll és mindenkit visszavár!

Idén nem születtek rekordok. A 15 km-es pálya is időközben 16-ra módosult.

Az ünnepélyes eredményhirdetés kicsit visszafogottabb volt, mint szokott lenni, de azért hangosan szólt a taps azoknak, akik a dobogóra álltak és az erős kézfogásokban érezhető volt az őszinte gratuláció.

A Tihany Trail mindig többet ad, mint amire számítani lehet: leírhatatlanul szép és kemény egyszerre. Idén azonban keményebb volt, mint valaha...

A Tihany Trail 2026. után felfoghatatlan csend maradt...